Decemberi hóesésben, hideg téli éjjel,
Fáradt vándor kíváncsian tekint szerte széjjel,
Csendes estén elmélázva hazafelé ballag,
Pernye szagú éjszakában nyitva van egy ablak.
Hirtelen a messzeségben fájó sírás hallik,
Ifjú leány késő órán, vajon mért nem alszik?
Összebújva, dideregve zokog három gyermek,
Nyomorúság sötétjében nyugovást nem lelnek.
Sietne már hazafelé, de ő mégsem bánja,
Nélkülöző éhezőket érző szíve szánja,
Ablak alá puttonyával odaoson csendben,
Mintha csak egy árnyék lenne ő a téli estben.
Lányok ajkán aggodalmas, fájó panasz árad,
Pénznek híján el kell hagyni a szülői házat,
Szomorúan útnak indul másnap kora reggel,
Három ifjú hajadonunk mikor a nap felkel.
Miklós püspök megsajnálja őket azon nyomban,
Talpa alatt a hideg hó titokban megroppan,
Zsák mélyéről előveszi súlyos tarisznyáját,
Pénzzel tölti kinn száradó lányok harisnyáját.
Éjnek titkos jótevője haza siet gyorsan,
Csizma nyomán csak a fagyos utca köve koppan,
Szent Miklósnak jóságáról szóljon most az ének,
Hívő lelkek kívánsággal ő hozzája térnek.
Legutóbbi hozzászólások